Elfelejtett arcok, emberek - Dedikált

Tartalom : Bevezetés / Hajnal Jenő (5). A Rádiószínház elkötelezettje – Ádám Olga (13–14) ; Művészi tudatosság és lelkiismeretesség – Albert János (15–16) ; A pálya igaz elkötelezettje – Albert Mária (17–18) ; Leleplezni a felháborítót – Árok Ferenc (19–20) ; Még mindig a pálya rabja – Bada Irén (21–22) ; Nem tudott elszakadni a színháztól – Balázs Janka (23–24) ; „A többi néma csend” – Bambach Róbert (25–26) ; A fanatikus hitével – Barácius Zoltán (27–28) ; A színészsors fényei és árnyai – Bata Ferenc (29–30) ; „Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni !” – Bocskovics Rózsa (31–32) ; Akinek „dalból volt a lelke” – Boros István (33– 34) ; A közönség ragaszkodása kísérte a pályán – Boros Mirjana (35–36) ; Meg nem valósult álmok – Cathry Nelly (37–38) ; „Amíg a világ létezik, és az ember álmodik... ” – Czehe Gusztáv (39–40) ; Egy kis társulat lelke volt – Csapó Erzsébet (41–42) ; Majdány mutatta meg az utat – Dóró Emma (43–44) ; Ritka képességű komika – Dováth Amália (45–46) ; „Színészeinkkel mindig nagyon igaztalan a sors” – Dudás Lajos (47–48) ; Egy igazi művészember – Fejes György (49–50) ; A csodálatos játékos – Ferenczi Ibolya (51–52) ; Nem olyan könnyű elköszönni – Ferenczi Jenő (53–54) ; Példaértékű életmű – Garay Béla (55–56) ; A nevettetés mestere – Gerich Endre (57–58) ; Az énekes-táncos színésztől a drámai hősig – Godányi Zoltán (59–60) ; A nagy álmodozó – Gyapjas István (61–62) ; A közönséggel való találkozások boldogsága – Gyapjas János (63–64) ; Egy gazdag életpálya – Gyapjas Mária (65–66) ; Drámai hősnő és kiváló primadonna – Heck Paula (67–68) ; A Népkörtől a Rádiószínházig – Horváth József (69–70) ; Játszani komolyan és boldogan – Jordán Erzsébet (71–72) ; Az egyszerűség és a közvetlenség szerepformáló ereje – Juhász Anna (73–74) ; A hivatástudat meghatározó ereje – Karna Margit (75–76) ; Mindig volt ereje továbblépni – Kasza Éva (77–78) ; Színes, mozgalmas életút – Kelemen László (79–80) ; Az emberi érzés legmélyéig – Kiss Klára (81–82) ; Villanásnyira a pályán – Kiss Mária (83–84) ; A színház közkatonája – Kunyi Mihály (85–86) ; A sokoldalú művész – Ladik Katalin (87–88) ; Színes, tartalmas pálya – Lányi István (89–90) ; Imádta mesterségét – Lőrincz Lajos (91–92) ; Korai végleges búcsú – Majoros Katica (93–94) ; Hivatásának élt – Mamuzsich István (95–96) ; Méltó helye van színjátszásunkban – Medve Sándor (97–98) ; A Legényegylettől a Népszínházig – M. Pálfi Margit (99–100) ; A jellemábrázolás nagymestere – Nagy István (101–102) ; A színház szeretete és megbecsülése – Nagygellért János (103–104) ; Aki feljutott a Parnasszusra – Németh Rudolf (105–106) ; Erkölcsi értéket proklamálni – N. Kiss Júlia (107–108) ; Megőrizni és továbbvinni – Ormay Mária (109–110) ; Rendkívül gazdag és tartalmas életút – Pataki László (111–112) ; A Népszínháztól a Gyermekszínházig – Péter László (113–114) ; Az ünnepelt primadonna – Petz Marika (115–116) ; Az operettől a drámáig – Raczkó Ilus (117–118) ; Színjátszásunk különös egyénisége – Remete Károly (119–120) ; Az átlényegülés, az átváltozás csodálatos képessége – R. Fazekas Piri (121–122) ; A színész mostoha sorsa – Rind Károly (123–124) ; Csodálatos színészi teljesítmények – Romhányi Ibi (125–126) ; Hű maradt a színházhoz – R. Pósa Rózsa (127–128) ; A színházat nem lehet elfelejteni – Salamon Sándor (129–130) ; A művészetet nemcsak másban, önmagában is tisztelte – Sánta Puszta Lajos (131–132) ; Lelkesedés és önfeláldozás – Sántha Sándor (133–134) ; Sikeres jellemszínész – Sefcsics Mici (135–136) ; Küldetés, hivatás,elhivatottság – Sinkó István (137–138) ; Nagykikinda, Szabadka és Újvidék vonzásában – Sovény Károly (139–140) ; Csendes jubileum – Süveges Eta (141–142) ; Művésznek lenni nem szakma, hanem sors – Szabó Cseh Mária (143–144) ; Nem letaglózni, hanem felemelni kell az embert – Szabó István (145–146) ; A hazai szerzők igaz elkötelezettje – ifj. Szabó István (147–148) ; Színjátszásunk szerény, igaz közkatonája – Szabó János (149–150) ; Pálya buktatókkal – Szél Péter (151–152) ; Színészként és rendezőként is helytállt – Szilágyi László (153–154) ; Felejthetetlen évek – Szkala Jolán (155–156) ; Mértéktartás és ábrázolókészség – Tikvicki Mária (157–158) ; A színészi hivatás mint szenvedély – Tóth Éva (159–160) ; „Ami fontosnak tartok, azt a művészetemmel mondom el” – Tusnek Otília (161–162) ; Odaadó és becsületes kiállás – Varga István (163–164) ; Egy sokoldalú művész – Versegi József (165–166) ; Aki stílust tudott teremteni – Virág Mihály (167–168) ; A szépet, a jót, az igazit kereste – Vujkov Géza (169–170) ; Faragó Árpád – az utolsó szó jogán (171–172) ; Névmutató (174–180) ; Címmutató (181–187) ; Önéletrajzi mozaikkockák – Faragó Árpád (189) ; Szerepek (190).