Névtelen

Az alant átfutható sorok segítenek, hogy a kedves nézelődő eldönthesse, el akarja-e egyáltalán olvasni a most kezében tartott könyvet, vagy esetleg csak melegedni tért be egy könyvesboltba. Az e-boltok látogatóit kérem, a fenti mondatot nyugodtan ugorják át.
Persze ha tökéletesen le tudnám írni, miről is szól a kötés alatt lapuló majd’ 600* oldal, az már csak mind terjengő szócséplés lenne, hisz a lényeg abban az esetben ekkora helyen is kényelmesen megférne. Mivel a tradíció megkövetel egy tömör összefoglalót, vessük bele magunkat:
Éjszaka volt. Sötét éjszaka. A második emeleti füstös félhomályban a fekete-fehérnek tűnő szoba falán az árnyékok némán pihentek, ahogy a folyosóról sejtelmesen beszűrődött a fény. A bárdolatlanul, felfelé kígyózó cigarettafüst a plafon mára már megsárgult festését végigcirógatva egy nagyobb egység részévé vált, hogy aztán ott apró felhőcskéket képezzen. – Na, ez az iromány nem ilyen!
Csupán azoknak tudom ajánlani nyugodt szívvel ezt a könyvet, akik szeretik a hegyes-sipkás varázslós –, esetünkben kardos hősös – kalandregényeket, ahol a lehetetlen és hihetetlen történetek részleteit az író új fejezet nyitásával kerüli ki. Csupán azoknak, akik kíváncsiak egy mágiával átitatott világ kínjaira, örömeire, vagy akár csak egyszerűen hétköznapibb életére. Akik magukra ismernek… nos... remélem nekik nagy örömet fog okozni ezen lapok forgatása – még ha ez a könyvesboltban is történik meg.