A szellem önvédelme (Írások Radnóti Miklósról)

"Radnóti igazából mindig a fiatalok költője volt, és nemcsak azért, mert ő maga is örökre ifjú maradt, hiszen harmincöt esztendősen végzett vele a >>förtelmes halál<<. Fiatalos a költészete is: őszintesége, érzékenysége, merészsége és áhítata. Ifjú nemzedékek fordultak verseihez a közelmúltban és reményeim szerint fordulnak a jelenben és a jövőben, tiszta szavai ma is élnek, áthatják az elméket és a szíveket. Emberi példája és költői igazsága változatlanul érvényes ma is, akárcsak emberi tartása: az okosság és a hűség, az értelem minden lehetőséggel számot vető bátorsága és a helytállás szelíd fegyelme...
Mindent elvehettek tőle: az otthont, az anyagi javakat, a barátokat, a családot, végül magát az életet, de attól, hogy ember módjára érzékelje helyzetét és utasítsa vissza a magaláztatásokat, nem foszthatták meg az erőszakos halál pribékjei. Lélekben szabad maradt, így győzött gyilkosain...
Lehet szeretni Radnóti Miklós gyengéd szerelmi líráját, tájverseinek bukolikus derűjét, költői hangjának lágy dallamát. Igazából mégis, költészetének morális ereje hat az olvasóra, az a morális erő, amely legteljesebben a kései nagy versek tragikus hangoltságában és erkölcsi ellenállásában ölt alakot..." - írja a 20. század nagy mártírköltőjét jellemezve esszékötetünk szerzője, Pomogáts Béla