Idegennek lenni (avagy háttérmagyarázat és szubjektív tényezők)

„Az »idegenség« önmagában is érték”, mondja a kötet utolsó írásában, a vele készült interjúban a szerző, Petőcz András. A Márai-díjas regény, a több európai nyelvre lefordított Idegenek (Harminc perccel a háború előtt) írója mintha újból és újból ezt vizsgálná: mit is jelent „idegennek lenni” a világban, vagy éppen abban a közegben, ahol a mindennapjainkat éljük.
Bő évtizednyi esszé, elmélkedés, jegyzet, napló, vagy újságcikk: Petőcz András pályatársakról villant fel emlékképeket, elemzi a nyolcvanas évek új művészeti irányzatait, naplót ír franciaországi tartózkodásáról, értelmezi a párizsi külváros fiataljainak emlékezetes „felkelését”, az úgynevezett „éhséglázadást”, és mindig, minden pillanatban az „idegenség”, az „otthontalanság” sajátos, talán tipikusan XXI. századi problematikáját boncolgatja, ezzel is hátteret adva egyre aktuálisabb szép­prózai műve születésének történetéhez.
Az Idegennek lenni meglepően egységes kötet. Olvashatjuk akár úgy is, mint valami önéletrajzi regényt, hiszen még a legobjektívabb írás mögül is felbukkan egy, az emberi otthonkeresés, otthonteremtés igényét érzékenyen figyelő, jelentős író arcvonása. Átvitt értelemben ugyan, de nagyon „lírai” könyv ez, mondhatjuk úgy is, írói vallomás, kitárulkozás.