Buy books with your smartphone.
2 192 din.
Expected delivery time
14 workday.

Öt meg nem tartott előadás

Medio Kiadó, 2024
  • 120 oldal
  • cérnafűzött kartonált védőborítóval
  • ISBN:

Az 1965-ben keletkezett Öt meg nem tartott előadás Hamvas Béla utolsó, alapvető fontosságú írása a művészetről: a művészet mibenlétéről, helyéről és feladatáról, ember és mű megbonthatatlan kölcsönösségéről - a "legmagasabb rendű élet" megvalósításának útjáról.
Munkája szorosan kapcsolódik az 1958 és 1968 között működő, később "Zuglói Kör" néven ismertté vált művészi csoportosuláshoz, mely elsősorban a Molnár Sándor festőművész kezdeményezésére szerveződő és a legújabb művészeti törekvések iránt élénken érdeklődő fiatal képzőművészek - Molnár mellett Bak Imre, Deim Pál, Nádler István, később Halmy Miklós, Csiky Tibor és mások - baráti társaságát és összejöveteleit jelentette.
Hamvas Béla - akinek Magia-szutra c. írásával Molnár Sándor már az '50-es évek végén megismerkedett, néhány évvel később pedig magával Hamvassal is igen szoros szellemi kapcsolatba került - Molnár felkérésére e baráti beszélgetések gyakori résztvevője volt. 1964 folyamán Hamvas a "Kör"-ben Saint-Exupéry, Gandhi és Albert Schweitzer példáin a "hiteles életmű" kérdéseiről tartott előadást, ennek eredményeit szőve tovább vetette papírra egy évvel később az Öt meg nem tartott előadás szövegét: "...néhány fiatalember sereglett körém, főképpen festők. Gondolataim érdeklődéssel találkoztak és elhatároztam, hogy leírom őket. Öt, előadás formájában készült művet írtam két hónap alatt" - fogalmaz egy levelében 1965-ben.
A "Kör" számára Hamvas jelenléte a szellemi tájékozódásnak egészen új távlatát kínálta. Visszatekintve Halmy Miklós így emlékezett meg erről: "...abban az időben elég sivár és primitív szellemi élet uralkodott nálunk és ez a zártság, lefojtottság számunkra az ő révén nyílt meg, tágult ki, nem is akármilyen dimenziókban".
Kötetünkben Hamvas Béla írását képmelléklet egészíti ki, melynek anyagát Horváth Domonkos művészettörténész állította össze.