Az a mestersége + Folytatás (2 mű)

Részletek a könyvből
szenilitásba fulladt, s Jézus szavaival nemigen alátámasztható kakaskodását? S
ráadásul hány és hány másként gondolkodót kényszerítenek rá tekintélyelvvel e
szekérre! Ha csak azoknak a magyar katolikus papoknak a névsorát tenném itt
közzé, akikről én személyesen tudnám bizonyitani — mert hát azért nem vagyok
rosszképú gyerek —, hogy melegek, püspökeink legtöbbje felvágná az ereit!

S akkor még nem beszéltünk a XX. század nagyvárosaiban egyre inkább elidegenedö
fiatalok millióiról, a nyugat—európai civilizációk teljes csődjéröl a boszniai
vérengzésekkel kapcsolatban, a rádióból ugató, kalmár Egyesült Allamok
kényelmes kapzsiságáról, amely mindezt oly sokáig — mint 56—ban is — karbatett
kezekkel nézte; a dolgozó nők tarthatatlan helyzetéröl, és arról az újfajta
felelösségérzésről, amit akkor kezdünk — vagy legalábbis kellene kezdenünk —
érezni, amikor látjuk a harmadik világ nagyfejű, szomorúszemú, valószerűtlenül
sovány, legyekkel belepett gyermekeit a televízióban! S eközben a magyar
egyházi vezetés azon elméskedik, hogy vajon Bulányi György páter és
karizmatikus közösségei egyáltalán katolikusok—e, mert tudnak és mernek
közvetlenül a Jóistenhez imádkozni a püspökök fontoskodása nélkül is!

Ám ugyanakkor a katolikus főpapság szégyenérzet nélkül szentel fel püspököt a
hadsereg, tehát az ölés és a pusztítás szervezete számára. Mert minden
hadsereg, akár támad, akár véd, az emberi élet kioltásának szolgálatában áll,
tehát lényegileg erkölcstelen és az evangélium szelleme ellen való, és csak a
történelem a megmondhatója, hányszor küldték a hazaszeretet nevében a halálba
az ország fiataljait hataloméhes politikusaink, kik eközben konferenciákon és
tárgyalásokon szenvelégték és zabáltak! S ha ehhez püspökeink segédkezet
nyujtanak, akkor a civilizált banditizmus kiszolgálóivá és haszonélvezöivé
válnak, s annyira lehet ezután már csak őket Krisztus követőinek nevezni, mint
azokat a személyeket orvosoknak, kik — esküjüket megszegve — az államnak a
kivégzéseknél segédkeztek megállapítani a halál beálltát.

S hogy nem csusszan ki püspökeink feneke alól a márkás, soförrel vezettetett
nyugati autócsoda, amikor látják a városi és a vidéki szegények rettenetes
életét, sokszor saját papjaikét? Amiért még Afrikáig sem kell elmenni! Ne
hallottak volna még Myriel püspökröl Hugo könyvében, a Nyomorultakban? Vagy
Léger bibornokröl, aki faképnél hagyta a montreáli érseki széket, hogy
Afrikában segitsen a szegényeken, mert papnak érezte magát, s nem
hivatalnoknak? Vagy Kalkuttai Terézröl? Ha máshonnan nem, hát Faludy verséből?