Ne add fel, ne törj meg!

Ebben az inspiratív, nagy hatású könyvben egy igazi háborús hős, Louis Zamperini avatja be olvasóit tapasztalataiba, titkaiba és fantasztikus élményeiből leszűrt felismeréseibe. Louie elképzelhetetlen körülmények között küzdött meg az életben maradásért: erről a küzdelemről szól Laura Hillenbrand róla írt könyve, valamint ennek filmes adaptációja, a Rendíthetetlen. Miközben egyik csapás a másik után érte repülőgépe lezuhant a II. világháborúban, hosszan sodródott a Csendes-óceán cápáktól hemzsegő vizein, majd egy brutális japán hadifogolytáborban kötött ki, ezerszer is feladhatta volna. Ehelyett minden megpróbáltatást kihívásnak tekintett, és elszántan igyekezett nekik megfelelni. Kilencvenhét éves korában bekövetkezett haláláig rettenthetetlen, vidám, éles eszű és egészséges ember volt, aki mindvégig a legteljesebb életet élte, és tapasztalatait mások, elsősorban problémás kamaszok megsegítésére használta fel. A Ne add fel, ne törj meg!-ben Zamperini olyan történeteket mesél el, amelyek először itt jelennek meg, s amelyek magukban foglalják sikerének egyszerű, mégis lényeges titkait: azt, hogy Istennel való kapcsolata, mindig pozitív attitűdje, eredményorientáltsága és egy jó adag csibészség hogyan tetté tehetővé, hogy hosszú, boldog életet éljen, és másokat is hozzásegítsen ehhez. Hogyan lesz egy bevándorlócsaládba született olasz-amerikai fiatalember alig húszéves korára az USA futóolimpikonja? Miként válik a környék rémeként ismert, piti kaliforniai bűnözőpalánta felnőtt korára a problémás fiatalok elkötelezett segítőjévé? Mily módon lehetséges feldolgozni az elszenvedett megaláztatásokat, testi-lelki gyötrelmeket, és a gyűlöleten, bosszúvágyon túllépve eljutni magunk és mások elfogadásáig, a megbocsátásig? Mindez kiderül közelmúltunk egyik igazi hőse (vagy ahogy Billy Graham tiszteletes nevezte, modern korunk csodája), Louis Zamperini önéletírásából. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy ha lehetőséget kapnék rá, ugyanígy élném-e le az életem. Gondolkodtam ezen is úgy öt másodpercet. Ha ifjúkoromban elkövetett bűneimre, sérelmeimre, kiállott gyötrelmeimre, és arra gondolok, hogy hányszor jártam a halál mezsgyéjén, a válasz határozott nem. Őrültség lenne igennel felelnem. Természetesen az, hogy ennyi mindent álltam ki és éltem túl, sok éven át pozitív hatást gyakorolt rám, amely hozzájárult, hogy semlegesítsem a katasztrófákat, végül pedig nagyszerű jutalmakban részesüljek. Hihetetlen kalandok és alkalmak jutottak osztályrészemül, csodálatos családom lett, barátaim és rajongóim a világ minden táján. Ezt örömmel megismételném. Nyilvánvaló, hogy a történet egyik fele nem eshetett volna meg a másik nélkül. És így is fogadom el mindezt..