Ksaver Sandor Gjalski

Ksaver Šandor Gjalski életpályája a Bach-korszakban indult, serdülő ifjúként élte meg a horvát-magyar kiegyezés korát, mint fiatal értelmiségi a mecénás Strossmayer püspök nemzeti-politikai törekvéseiben (jugoszlavizmus) osztozott, de egy ideig elkötelezettje volt az ellenzéki Jogpárt és vezetője: Ante Starcevic ideáinak is. Khuen-Héderváry Károly húsz esztendőt átívelő bánsága idején kegyvesztett köztisztviselő lett, azután a 20. század elején (1906-tól) a Horvát-Szerb Koalíció színeiben politizált: a közös magyar-horvát parlamentben volt országgyűlési képviselő. Aktív politikusként (zágrábi főispán is ekkor) élte át az Osztrák-Magyar Monarchia és a nyolc évszázados horvát-magyar államközösség megszűnését, majd a délszláv állami egyesülést, s megtapasztalta annak 1918-1929 közötti „metamorfózisait” a látszat demokráciától a királyi diktatúra bevezetéséig. 1935-ben halt meg nyolcvanegy éves korában. A szépíró Gjalskit realistaként aposztrofálják általában, pedig már pályakezdőként az impresszionista próza mesterének bizonyult. A századforduló idején a szecesszió és a szimbolizmus egyaránt színezte írásait, idősebb korában pedig pszichológiai aspektusú novelláival ért el sikereket. Terjedelmes életműve a 19. századi horvát valóság legteljesebb, legárnyaltabb tükörképe, regényei és elbeszélései kora Horvátországa teljes politikai, gazdasági és társadalmi spektrumának rajzát kínálják. A 19. századi horvát nemesi létforma éppúgy tárgya műveinek, mint az illírizmus romantikus, nemzetébresztő törekvései, s a legszegényebb néprétegek kivetettsége. Lőkös István Magyarországon elsőként vállalkozott e páratlanul gazdag, magyar vonatkozásokkal teli, olykor Krúdy Gyula írásait asszociáló, Turgenyev által is inspirált életmű monografikus feldolgozására.