Kórtalan - Az apám, Mohai Tamás - Dedikált

Amikor ​meglátod, azt kérded: ki ez?! Hány éves lehet ezzel a hosszú szakállal? Miért visel éjjel-nappal napszemüveget? Miért van a színpadon cigi a szájában? Amikor elkezd játszani, összébb húzod a szemöldöködet, a kérdéseid már másra összpontosulnak… egy idő után el is vesznek, és átveszi a helyüket a meglepődöttség, ami aztán átcsap enyhe bólogatásba. Amikor az első versszak után eszedbe jut egy régi élmény, tudattalanul rezonáltok. Amikor a refrén után belekezd a szólóba, még mindig meredten hallgatod, mert ez más. Ez nem az, ami eddig máshol volt, ez nem az, ami mindenhol van, ez talán az, ami majd csak lesz. A múlt jövőbe rohanó hangjai a jelenlétben egyesülnek, az állandóság végtelen rétegeiben. Ilyenkor belül tudod, hogy most minden jó, mindenhol jó, mindenkinek jó… és azt is tudod, hogy ha hazaérsz, akkor az első dolgod lesz megkeresni, kikutatni, hogy ezen a furcsa hangok honnan is érkeznek. A második dolgod lesz, hogy ismét magadba zárod ezeket a hullámokat. A harmadik dolgod pedig az lesz, hogy tudatosítod magadban és sosem felejted el a nevet: ő Mohai Tamás.