Buy books with your smartphone.
19 470 din.
Expected delivery time
19 workday.

A katholikus Magyarország 1001-1901 I.

Stephaneum Nyomda, 1902
  • 582 oldal
  • Kötés: félbőr
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Bagolyfészek Antikvárium
  • gerince egy helyen sérült - a könyv korának megfelelő állapotban - lásd kép

ELŐSZÓ
EZERNYOLCSZÁZKILENCVENHATBAN nagy lelkesedéssel ünnepeltük ezredik évfordulóját annak, hogy vitéz őseink karddal megszerezték nekünk ezt a drága hont.
Ámde országunk bíboros hercegprímása már akkor figyelmeztetett arra, hogy ha kard szerzette is, de kétségtelenül a kereszt, a kinyilatkoztatott igaz vallás és az azt őrző katholikus egyház tartotta azt fönn napjainkig. Azért az ezredévi ünnepségek természetszerű, szükségképes befejezése volt az, amidőn 1900-ban a magyarok kereszténynyé lételének kilencszázados emlékét ünnepeltük.
De a bölcs és jóságos Gondviselés úgy intézte, hogy édes hazánk, amikor a keresztet életelvéül fogadja, ugyanakkor a kereszténység közös atyjától, a római pápától kereszttel diszesített koronát is kapjon, hogy mint keresztény királyság bizalommal önmaga iránt s tekintélylyel mások előtt fejlődjék s teljesítse hivatását, mely abban áll, hogy az európai keresztény művelődést megvédelmezze s kelet felé terjeszsze e művelődés áldásait. Ennek a két ténynek: a kereszténység fölvételének és a keresztény magyar királyság megalapításának kilencszázados évfordulóját ünnepelte hazánk 1900-ban.
Az alkalom nagyszerűsége hangosan követelte, hogy emlékére alkossunk egy oly művet, mely számot ad a kilencszázados múltról s ecseteli a századok alatt tett fejlődés eredményeit, illetve nagyrészt, fájdalom, csak maradványait: a mai állapotot.
Ennek a fölfogásunknak eredménye a jelen munka, melyben a kilencszáz év előtt kereszténynyé és katholikussá lett Magyarország múltját és jelenét kívántuk ismertetni, emlékéül a múltnak, hevülésül a jelen katholikus magyarjainak s okulásul a jövőre.
Művünket három részre osztottuk. Az első a katholikus egyház történetét Magyarországon, tehát a katholikus Magyarország történetét nyújtja, a kereszténység magyarhoni kezdetétől 1901-ig, mivel mi a történeti kutatás újabb bizonyságai értelmében Szent István koronázási évéül 1001-et tartjuk, következéskép a kilencszázados évfordulót 1901-ben látjuk. A második rész külön tárgyalja az egyes művelődési tényezők: oktatás, nevelés, irodalom és művészetek történetét. Vissza
TARTALOM
I. KÖTET
I. rész.
Dr. Sziklay János: A római katholikus egyház története Magyarországban.
Első fejezet.
A keresztény egyház alapítása és megszilárdítása.
Gejza fejedelemtől szent László haláláig, 1095-ig.
1. Előzmények szent Istvánig 1
2. A magyar keresztény egyház megalapítása és szervezése szent István által 4
3. Szent István további téritői munkássága. Szent Gellért 24
4. A hitélet és művelődés szent István alatt. Templomok, káptalanok, kolostorok 30
5. Szent István utolsó évei. Imre. Zavaros idők 36
6. A keresztényellenes mozgalom I. Endre és I. Béla alatt 39
7. A kereszténység belső megerősödése. Szent László. A szabolcsi zsinat 43
MÁSODIK FEJEZET.
Az egyházi hatalomnak és közjogi tekintélyének kifejlődése. Kálmántól az Árpádok kihaltáig. 1096-1301.
1. Hitélet és hierarchiai viszonyok a XII. és XIII. században 54
2. A szerzetesrendek 59
5. Kálmán uralkodása. Viszonya a szentszékhez. keresztes hadjáratok. Törvényei 68
4. Belvillongások és egyházi zavarok korszaka III. Béláig 1114-1173-ig 72
5. III. Béla uralkodása. Ujabb keresztes háború. 1175 -1196. 77
6. A belvillongások káros visszahatása az egyházra Imre és II. Endre alatt. - 7. Magyar keresztesek. Magyarország egyházi tilalom alatt. 1196-1235-ig 79
8. IV. Béla reformjai. A kunok befogadása. Tatárjárás. Az ország és az egyházak pusztulása 93
9. Az ország helyreállitása. A papság és a szerzetesrendek közreműködése. Az első magyar bíboros. Belső zavarok. Boldog Margit. V. István 96
10. Hanyatlás IV. László alatt, III. Endre meghiusult reformkísérletei. Az Árpádház kihalta
102
HARMADIK FEJEZET.
Magyarország az egyházszakadás alatt. Az Anjouk és Zsigmond országlása a bázeli zsinatig. 1301-1418.
1. Az ellenkirályok küzdelme Károly Róbert trónraléptéig 109
2. Károly Róbert uralkodása. 1308-1342-ig 112
5. Az egyház külső képe a XIV. század elején. 116
4. Magyarország és az egyház viszonya Lajos és Mária uralkodása alatt. 1542-1395-ig 119
5. Az egyházszakadás megszüntetése Zsigmond alatt, 1595-1418-ig 135
NEGYEDIK FEJEZET.
Magyarország és az egyház küzdelme az ozmán hódítás ellen.
1. Zsigmond uralkodása a konstanci zsinat után. Albert 145
2. A Hunyadiak kora Mátyásig. 1440-1457-ig 149
3. Mátyás király uralkodása 156
4. Az általános hanyatlás a Jagellók alatt. A protestánsság
kezdete. A mohácsi katasztrófa. 1491 - 1526-ig 164
ÖTÖDIK FEJEZET.
A török hódítás és a reformáció terjedése. I. Ferdinánd uralkodásától a bécsi békéig. 1526-1606.
1. A katholikusság küzdelmei Magyarország szétszakadása alatt 17 3
2. A katholikusok üldözése Erdélyben 182
3. A pusztulás betetőzése Rudolf alatt 185
HATODIK FEJEZET.
A katholikus visszahatás a XVII. és XVIII. században. 1606-1780-ig.
1. Pázmány Péter és kora. 1606-1637-ig 188
2. A térítés növekedése. Sérelmi harcok. 1637 -1683-ig 204
3. Magyarország felszabadítása a török hódoltság alól. Szabadságharcok. 1683 -1711-ig 218
4. III. Károly uralkodása 1711-1740-ig 228
5. Mária Terézia. 1740-1780-ig 231
HETEDIK FEJEZET.
Az egyházpolitikai harcok kora 1780-tól a jelenkorig.
1. II. József. 1780-1790-ig 239
2. Küzdelem az alkotmány és a vallásügy körül. Esztergom
helyreállítása. Politikai reakció. A vegyes házasságok.
A radikális egyházpolitika kezdete. 1791 -1848-ig 246
3. A szabadság. A radikális egyházpolitikai törvények. Autonómiai mozgalmak. A nemzet eltiprása. 1848-1849-ig- 255
4. Az önkényuralom. A radikális vallástörvények megszűnése.
A horvát hierarchia elszakítása. Konkordátum. A nemzet
ébredése. 1850-1867-ig 259
5. Az alkotmányos korszak az elkeresztelési harcig. 1867-1890-ig 262
6. Az új egyházpolitikai törvények megalkotása. A katholikus társadalmi élet kialakulása. 1890-1900-ig 271
7. A jubileumi év. 1900 280
II. RÉSZ.
Művelődési tényezők története a katholikus Magyarországban.
A kath. népoktatás története Magyarországban. Varju János, kegyesrendi tanár, Vác 285
I. Népoktatás az Árpádok és vegyesházi királyok korában. 1001 - 1526-ig 285
II. Elemi iskoláink Oláh Miklós esztergomi érsek fellépésétől Mária Terézia koráig. 1553 -1770-ig 290
III. Népoktatásunk Mária Terézia idejétől a szabadságharc kitöréséig. 1740-1848-ig 294
IV. Népiskoláink 1848-tól napjainkig 301
Katholikus középiskolánk tör térnie. Varjú János, kegyesrendi tanár, Vác 307
A katholikus egyetemi oktatás hazánkban. Az egészet irta Kiss János dr., egyetemi tanár, Budapest 323
A veszprémi főiskola 324
A pécsi egyetem 326
Az óbudai egyetem 330
A pozsonyi egyetem 332
Mátyás király budai egyeteme 335
Pázmány Péter egyeteme 336
A kassai egyetem 363
Külföldi főiskolák látogatása a középkorban. Békefi Rémig dr.,
ciszterci-rendi egyetemi tanár, Budapesten 365
Az egri érseki jogakadémia. Huttkay Lipót, jogakadémiai tanár Egerben 373
A pécsi püspöki joglyceum. Késmárky István dr., jogakadémiai tanár Pécsett 376
A kassai kir. jogakadémia története. Esterházy Sándor dr., jogakadémiai tanár Kassán 379
A szent Ágostonról nevetett felsőbb papnevelő Bécsben. Fischer-Colbrie Agost dr., prelátus-kanonok Esztergomban 382
A Pázmány-intézet Bécsben. Nitsch Árpád, hittanhallgató Bécsben 385
A budapesti központi papnevelő - intézet. - Glattfelder Gyula dr., tanulmányi felügyelő Budapesten 391
Az egyes egyházmegyék és szerzetesrendek papnevelő- és hittani-intézete 397
1. A szent István királyról nevezett esztergomi ősrégi papnevelő- és hittani-intézet 397
2. A nyitrai püspöki papnevelő- és hittani-intézet 399
3. A besztercebányai papnevelő- és hittani-intézet 400
4. Az eperjesi püspöki papnevelő- és hittani-intézet 401
5. A munkácsi egyházmegye papnevelő- és hittani-intézete Ungváron 402
6. A székesfejérvári püspöki papnevelő- és hittani-intézet 404
7. A szent Mártonról cimzett szombathelyi papnevelő és hittani-intézet 404
8. A veszprémi püspöki papnevelő- és hittani-intézet 405
9. A pécsi püspöki papnevelő- és hittani-intézet 407
10. A győri nagyobb papnevelő- és hittani-intézet 408
11. A váci püspöki papnevelő- és hittani-intézet 408
12. A borromei szent Károlyról nevezett kalocsai érseki nagyobb papnevelő és érseki lyceum 409
13. Az erdélyi egyházmegye papnevelője és hittani-intézete Gyulafehérvárott 410
14. A nagyváradi latin szertartású püspöki papnevelő- és hittani-intézet 411
15. A Csanádi egyházmegye püspöki papnevelője és hittani-intézete 412
16. Az egri érseki papnevelő- és lyceumi hittani-intézet 412
17. A kassai püspöki papnevelő- és hittani-intézet 414
18. A rozsnyói püspöki papnevelő- és hittani-intézet 416
19. A szatmári püspöki papnevelő- és hittani-intézet 417
20. A szepesi püspöki papnevelő- és hittani-intézet 418
21. A balásfalvi görög-katholikus főegyházmegyei papnevelő- és hittani-intézet 419
22. A szamosujvári gör.-kath. papnevelő- és hittani-intézet 420
23. A pannonhalmi sz. Benedek-rend hittudományi intézete 420
24. A jászóvári premontrei hittani főiskola 421
25. A kegyesrendiek hittudományi iskolázása 422
26. A Marianus szent Ferenc-rendiek hittani főiskolája 423
27. A Salvatorianus szent Ferenc-rendiek hittani iskolázása 423
28. A magyar minorita-rendtartomány theologiai intézete 423
A vatikáni levéltár és a római magyar történeti intézet. Fraknói
Vilmos, vál. püspök, Nagyvárad 428
A római Collegium Hungaricum. Prohászka Ottokár dr.,
theologiai tanár, Esztergom 430
A katholikus papság a magyar irodalomban. Az egészet irta :
Marton József, főgimnáziumi tanár Nagyszombat 433
Bevezetés 433
I. A keresztény középkor irodalma 433
Vallásos próza 434
Világi próza 437
Vallásos versköltés 439
Világi versköltés 440
II. A hitújítás korának irodalma 441
Vallásos próza 441
Világi próza 444
Vallásos versköltés 445
Világi versköltés 446
III. A katholikus visszahatás korának irodalma 447
Vallásos próza 448
Világi próza 452
Költői irodalom 453
IV. A nemzetietlen kor irodalma 455
Vallásos próza 456
Világi próza 459
A versköltői irodalom fejlődése 463
Vallásos versköltés 465
V. A klasszicizmus kora. 1772-1820-ig 465

Vallási irodalom 466
Vallásos versköltés 468
Világi irodalom 468
Tudományos irodalom 472
VI. Irodalmunk a kiegyezésig 475
Vallási irodalom 475
A világi tudományok 477
Költői irodalom 480
VII. Irodalmunk a kiegyezés óta 485
Vallásos irodalom 485
Világi tudományok 486
Költői irodalom 488
A magyar katholikus vallásos versköltés. Bán Aladár dr., főgimnáziumi tanár, Budapest 490
A katholikus hirlapirodalom. Cziklay Lajos, Budapest 495
A magyarországi katholikus lapok és folyóiratok jegyzéke 507
A magyar katholikus igehirdetés története. Kudora János, esperes, Hont-Visk 510
Az egyházi művészet Magyarországban. Divald Kornél, Budapesten 520
A katholikus egyházi ének és zene vázlatos története Magyarországban. Kersch Ferenc, székesegyházi karnagy, Esztergomban 529
Katholikus egyesületek Magyarországban 534
A Szent-István-Társulat 534
A Szent-László-Társulat 539
Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaság 540
Az Országos-Pázmány-Egyesület 541
Katholikus Legény egyesületek 544
A budapesti orsz. közp. kath. Legényegyesület. Erdősi
Károly, hitoktató, a közp. Legényegyesület elnöke, Budapest 548
A kassai kath. Legényegyesület. Konrády Lajos, kat. lelkész, a kassai Legényegyesület elnöke 550
A Mária-kongregáció hazánkban. 1602-1901. Komárik István, Jézus-társasági tanár, Kalocsa 551
Magyarország kath. egyesületei 1901-ben. Gyürky Ödön dr., a budapesti kath. Kör titkára 554
Magyar liturgia a görög-katholikus egyházban. Szabó Jenő, főrendiházi tag, kúriai bíró, Budapest 574
A "Jó Pásztor" háza Óbudán. Fischer Ág., a "Jó Pásztor" lelk. 579
A jeruzsálemi zarándokház magyarok és osztrákok részére. Csárszky István dr., esztergom-főegyházmegyei áldozópap, a jeruzsálemi zarándokház igazgatója 583

A "katholikus Magyarország" képeinek jegyzéke.
I. Műmellékletek.

XIII. Leó pápa, a címlap előtt.
I. Ferenc József, apostoli király, a címlap előtt.