Fourier Szent Péter

Fekete-fehér fotókkal illusztrált. Írta Bonnard F. pápai udvari prelátus, a lotharingiai Szent Miklós templom rektora Rómában. Nyomatott Debreczenyi István Könyvnyomdájában. A kiadói papír védőborító szélei, sarkai enyhén kopottak, szakadozottak, főleg a gerincnél. Ott felül ell be is szakadt.

*Mirecourt, 1565. november 30. +Gray, 1640. december 9.

Pierre Fourier 1565. november 30-án született a lotharingiai Mirecourt-ban egy kereskedô fiaként. Mivel nagyon tehetséges volt, apja már tizenhárom éves korában elküldte Pont-ŕ-Moussonba, a jezsuiták kollégiumába.
Húszévesen belépett Chaumousey ágostonos kanonokjai közé. A kanonokok élete egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy bárki is épülhessen rajta. A rendi fegyelem siralmas volt, és a novíciusokkal csaknem úgy bántak, mintha fegyencek lettek volna. Derűs, szeretetre méltó kedélyével Péter friss életet vitt a dohos légkörbe. Huszonnégy évesen pappá szentelték, és ismét Pont-ŕ-Moussonba küldték, ahol teológiát és valószínűleg jogot is tanult. Miután tanulmányait a doktorrá avatással befejezte, visszatért Chaumouseybe, és megkísérelte, hogy a szellemet és a szokásokat megjavítsa. Ez magától értetôdôen az idôsebb rendtagok nemtetszését váltotta ki olyannyira, hogy elhatározták: menesztik a kellemetlen békebontót.
Három plébániát ajánlottak neki választásra. Péter Mattaincourt-t, valamennyi közül a legnehezebbet választotta. A Vogézeknek ez az erkölcsi tekintetben meglehetôsen züllött, kis faluja részben kálvinista volt. Harminc éven át tevékenykedett itt Péter példás módon mint plébános, és áldásos munkája csakhamar meghozta gyümölcsét. Még ma is eleven a vidéken,,a mattaincourt-i jó atya'' emléke. Már bemutatkozásakor megmagyarázta hogy teljesen a faluért akar élni.,,Aki nem plébános, nem is sejti, hogy mennyire szereti a plébános plébániájának gyermekeit'' -- mondta késôbb. Testvérületeket alapított, vallásoktatást tartott, és a távollevôk után elment még a kocsmába is. Különösen sikeres volt az általa alapított biztosító pénztár. Mindenki, aki nehéz pénzügyi helyzetbe került, kölcsönt vehetett fel ebbôl a pénztárból, és csak akkor kellett visszafizetnie, ha jobbra fordult a helyzete. Ezáltal sok emberen tudott segíteni.
Voltak olyan nehézségei, amelyek jellemzôk a vegyes vallású népességbôl álló helységekre: lemorzsolódás, a vallásosság gyengülése a vegyes házasságok révén. Sok visszás állapotot tulajdonított Fourier Péter joggal a tudatlanságnak, ám csak a tehetôsek járhattak iskolába.
Hosszú imádkozás és megfontolás után úgy gondolta végül, hogy eljutott a megoldáshoz: a gyermekek oktatásának ingyenesnek kell lennie. Elôször összegyűjtötte a fiúkat. Az idô azonban nem volt még érett hozzá; amit akart, az csak ötven évvel késôbb sikerült De la Salle Szent Jánosnak (lásd: A szentek élete,154. o.) és iskolatestvéreinek.
A sikertelenség nem szegte kedvét; most a lányok ingyenes iskolai oktatásával kísérletezett. Hívei között talált négy fiatal lányt, akik elfogadták a vezetését; közéjük tartozott mindenekelôtt a nagyon tetterôs Boldog Alix Le Clerc, a késôbbi Jézusról nevezett Mária Terézia nôvér (1576--1622). Elôször egy kolostorba küldte ôket Pousseybe, hogy ismerkedjenek meg a szerzetesélettel, ezután ô maga képezte ki mindannyiukat tanítónônek. Naponta tartott számukra pedagógiai tanórát, még akkor is, miután Mattaincourt-ban megnyílt a tervezett leányiskola. Oktatási módszerei bámulatosan korszerűek voltak. A lánytanulóknak nemcsak az olyan elemi ismereteket kellett elsajátítaniok, mint az olvasás, írás és számolás, hanem gyakorlati képzést is kellett kapniok; képeseknek kellett lenniök arra, hogy számlákat vagy nyugtákat állítsanak ki, továbbá szóban és írásban folyékonyan és ügyesen kellett kifejezniök magukat. Az utóbbi annál inkább a szívén feküdt, mert ô maga is kiemelkedô stílusban írt. A más vallásúak iránti magatartásában is messze megelôzte korát. Sohasem használta az akkor olyannyira elterjedt,,eretnek'' szót. Nôvéreinek lelkére kötötte, hogy a protestáns gyermekekkel,,barátságosan és szeretetreméltóan'' bánjanak.,,Ne engedjék meg a többi gyermeknek, hogy ugrassák ôket! Ne beszéljenek rosszallóan a vallásukról, hanem ha valamennyi tanulóhoz beszélnek, mutassák meg, hogy mennyire jók és okosak hitünk elôírásai!''
Fourier Péter azt akarta, hogy apácái,,elsôsorban tanítónôk'' legyenek, ne pedig elsôsorban apácák. Ezzel azonban az egyházjogászok merev ellenállásába ütközött, akik a szerzetesnôk szigorú klauzúrájának évezredes elôírásaihoz ragaszkodtak.
Hosszú és nehéz küzdelem után sikerült végül Fourier-nek, hogy kijárja alapításának, a,,Miasszonyunkról nevezett ágostonos kanonisszák''-nak az elismerését; de több dologban meg kellett hajolnia az uralkodó elképzelések elôtt (klauzúra a nôvérek számára stb.).
Csak Páli Szent Vincének (lásd: A szentek élete, 542. o.) sikerült megvalósítania azt a gondolatot, amely egyre jobban utat tört az Egyházban: hogy legyenek olyan Istennek szentelt nôk, akik klauzúra és szerzetesruha nélkül a világban végzik apostolkodásukat.
Fourier-t püspöke 1625-ben népmissziók tartásával bízta meg. Tárgyilagos, szeretetre méltó és egyáltalán nem fanatikus stílusával mély benyomást gyakorolt. Tükröt tartott a katolikusok elé, akik rossz példájukkal részesek a hitszakadás vétkében.
Toul püspöke végül azzal a nehéz feladattal bízta meg, hogy reformálja meg Franciaország ágostonos kanonokjait. Ez mindenféle ellenállással szemben is sikerült neki, s közben még mindig Mattaincourt plébánosa maradt. Csak 1632-ben, amikor a kanonokok általános elöljárójává választották, mondott le kedvelt plébániájáról.
Munkaereje kimeríthetetlen volt. Már felsorolt teendôi mellett számos népmisszión prédikált, és kiterjedt levelezést folytatott, bár legtöbb levelét éjszaka kellett megírnia.
Élete utolsó éveiben akarata ellenére belevonták politikai ügyekbe. Lotharingia, amely független hercegség volt, Franciaországhoz került. Fourier magára vonta a hatalmas Richelieu bíboros neheztelését, és száműzetésbe kellett mennie. Négy éven át élt Felsô-Burgundia szabad grófságában egy nôi kolostor papjaként. Itt halt meg 1640-ben.
Egy évvel késôbb holttestét Mattaincourt-ba szállították; sírja még ma is sok zarándokút célja. 1730-ban boldoggá, 1897-ben szentté avatták.