Buy books with your smartphone.
€37.78
Free delivery
Expected delivery time
26 workday.

Írók, könyvek, emlékek

Franklin-Társulat
  • 135 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Oskola Antikvárium
  • kopottas

Ismertető: A ​harmadik gimnáziumba jártam, amikor Petőfi lelke először megihletett. A gyorsíróversenyen nyertem egy példányát annak a kortársaim előtt nagyon jól ismert zöld-táblás Petőfi-kiadásnak, amelynek egy forint volt az ára és amelyből a mi nemzedékünk a költőt megismerte, örültem az ajándékkönyvnek, délután kivittem magammal a pozsonyi ligetbe, leheveredtem a fűbe és olvastam estig sorban a verseket, ahogy egymás után következtek, kezdve az első helyen álló Apostol-on, nagy elragadtatással, egy megnyílt új világ megismerésének heves izgalmával. Azelőtt is olvastam néhány Petőfi-verset, tanultunk is belőlük az iskolában, tetszettek is, de a költő lelke csak ezen a tündöklő májusi délutánon nyilatkozott meg előttem és általában akkor éreztem meg – zavarosan, gyerekmódra, csak sejtelemképen, de valahogy mégis megéreztem – a költészet szellemét. Csak azóta szerettem és tudtam verseket olvasni. Azért mondom el ezt az élményemet, mert azt hiszem tipikus élmény, nagyon sok fiatalember élte át előttem is és utánam is. Hetven egynéhány év óta ezrei a magyar fiúknak nyitották meg ilyenformán a szívüket Petőfi előtt és ezer meg ezer fiatal léleknek nyitott a öltő kaput egy eddig elzárt világba. - További ismertető: "Belelapozás".