Buy books with your smartphone.
€28.78
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

Hit, illúziók nélkül (Saját képpel)

Európa Könyvkiadó, 1982
  • 512 oldal
  • Kötés: vászon
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Szentendre Antikvárium

Ismertető: "Ebben a könyvben a lehető legnagyobb objektivitással szeretnék beszámolni mozgalmas életemről, arról a hetven évről, amely alatt az egész világ is oly nagy változásokon ment át – írta emigrációban született emlékiratairól az első magyar köztársasági elnök. – Önmagunkról nehéz teljes őszinteséggel írni, és sokan követik el azt a hibát, hogy nem úgy írnak, ahogy az adott időben éreztek, hanem ahogy később, sok tapasztalat után látják magukat és a dolgokat. Nem amilyenek voltak, de amilyenek szerettek volna lenni. Valaki azt mondta, hogy az emberek akkor kezdenek emlékiratokat írni, amikor már mindent elfelejtettek. Életünk sok viszontagsága ellenére is azonban meg tudtunk őrizni rengeteg levelet, dokumentumot, feleségem naplóinak nagy részét, s ezekkel fel tudom eleveníteni emlékeimet. De egyébként is jó memóriám van, és sokszor a legkisebb részletekig emlékszem azokra az eseményekre, amelyek életemben fontossággal bírtak. […] Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk."
További ismertető: "Belelapozás".