Nagyon is emberi remény
- 763 oldal
- keménytábla, védőborító
- ISBN:
Lukácsi Margit fordításában, Láng Zsolt utószavával
"...ahelyett hogy élnénk, csak remélünk - Aninha nem akarta magát megadni egy ilyen sorsnak... a José utáni sóvárgás és az azzal járó örök aggodalom helyett úgy döntött, utánamegy."
Az 1840-es évek: Olaszország még nem egységes nemzetállam, négy fiatal keresi a boldogabb jövőt: egy árva fiú, akit szent együgyűsége gátol, egy kifinomult érzékekkel és intelligenciával rendelkező nő, egy festő, aki könnyűvérű arisztokrata hölgyek portréit festi, és Garibaldi ezredes, az érzéki Aninha szerelmes tekintetével láttatva. Alessando Mari nagyívű regényt ír a fiatalságról. A test, az elme, egy nemzet fiatalságáról. Egy nagyszabású népi történelmet.
A szerzőről:
Alessandro Mari (1980) Milánóban él. Kiadói lektorként és ghostwriterként dolgozott, Thomas Pynchonről írta a disszertációját, jelenleg fordít és néhány országos napilap kulturális rovatának munkatársa. Írói pályáját a Troppo umana speranza (Nagyon is emberi remény, Feltrinelli, 2011) című regénnyel kezdte, amellyel más fontos díjak mellett 2011-ben elnyerte a Viareggio Repaci-díjat, kedvező fogadtatásra talált a kritikusok és a közönség körében egyaránt. Azóta egy újabb regénye és egy gyerekkönyve is megjelent a Feltrinelli kiadónál.