A végesség hermeneutikája

Martin Heidegger (1889–1976) 20. századi német filozófus gondolkodását kezdettől fogva meghatározta az idő problematikájával való konfrontáció. Vajon mit hozott az időnek ez a felfedezése és kidolgozása az ember számára? Mit jelent egy olyan filozófia a gondolkodás számára,
amely kiemelten kezeli véges időbeliségünk szempontját? A végesség hermeneutikájának legfőbb nehézsége nyilván abban áll, hogyan értelmezhető
a lét egészéhez való viszony ott, ahol a lét idői történésként van elgondolva. Nem jelent-e az idő kitüntetettsége szükségtelen bezárkózást a kontingencia és szubjektivitás területére? A végesség hangsúlyozása nem torzítja-e perspektivikusan egy filozófiai gondolkodás
egész felépítését? Hogyan lehet a végességet a teljességgel együtt elgondolni, ha a gondolkodás a kontingenciától és a végességtől sem kíván
megszabadulni, mivel önmegértése érdekében szüntelenül viszonyulnia kell hozzá? A véges idő határai között hogyan lehet megőrizni a hagyományos metafizikák által képviselt átfogó-transzcendentális perspektíva távlatait? Miként lehetséges a hermeneutika észlelési szintjén
univerzális érvényesség igényével fellépő filozófia? Heidegger egész filozófiája
értelmezhető úgy, mint válaszkeresés e kérdésekre. Jelen kötet szerzője e problémakör kiemelésével követi nyomon az életmű legfontosabb műveit az 1910-es évektől egészen a ’60-as évekig.