Vidám állatkert

A könyvet lapozgatva, állati képmásokba öltöztetve tulajdonképpen emberi hibák, nevetséges tulajdonságok vonulnak el előttünk. Ki ne ismerne rá a két légyben, „aki majdnem túlélte”, azokra az élősdiekre, akik az utolsó pillanatig bizakodnak, hogy „majd csak valahogyan túlélik”, de hiába – potrohukon ott a penész, az elkerülhetetlen vég hírnöke. A gazdája borzebét hajszoló Szvoboda közkatona kacagtató torzképe a katonai copfnak, a lélektelen átfegyelmezésnek, amelyben csak a szabály betűje szent, minden más mellékes és érdektelen. S akik oktalan féltékenységben szenvednek, ebben a talán leggyötrőbb nyavalyában, nyilván magukra ismernek a féltékeny barázdabillegetőben, akit egy fészkébe csempészett kakukktojás tett boldogtalanná – hisz miért ne csalhatta volna meg a felesége éppen a kakukkal?
Hašek, akit méltán tartunk a világirodalom egyik legnagyobb humoristájának, szatirikusának, azonban nemcsak az embereknek, az állatoknak is az ismerője. Kutyahistóriái remekbe szabott írások, s bár minden példázgató szándék nélkül született a legtöbbjük, mégis elgondolkoztatnak: ennyire hasonlatosak volnánk? Hašek írásművészetének legsikerültebb darabjai közé tartoznak ezek a kacagtató és elgondolkoztató állathistóriák. Meggyőzik az olvasót, hogy a Švejk írója nemcsak a remekbe szabott társadalmi szatírával ajándékozta meg az emberiséget, megbecsülést és olvasást érdemelnek rövidebb lélegzetű írásai, humoreszkjei, szatírái is.