Noék az Ararát tetején - A hetvenévesek antológiája

„Kedves hetvenéves barátaim, kedves Dobos László, Duba Gyula, Fónod Zoltán, Szeberényi Zoltán és Török Elemér, emlékeztek-e még 1958-ra, A fiatal szlovákiai magyar költök antológiájára, a „nyolcak" debütjére? Egészen addig titeket is „fiatal íróknak" tituláltak, de a nálatok alig 5-7 évvel fiatalabb írójelöltek honfoglalása után egyszeriben ti lettetek a közép nemzedék, mi, a kor „dühöngő ifjai" titeket neveztünk ki öregeknek....nektek az akkori gyakorlathoz viszonyítva elképesztően rövid irodalmi „fiatalság" jutott osztályrészül. S ti elnéző és komoly nagyvonalúsággal viseltétek a korai időn kívülre taszítottságotokat, feltehetően gyermeteg erőfitogtatásnak tartva a mi fiatalságmániánkat. S most, negyven-egynéhány év elteltével, mikor fizikailag is beértetek a „tisztes kor" számotokra már rég megelőlegezett státusába, elismeréssel adózom az akkori hűvös méltóságotoknak: nektek volt igazatok. Az írónak, az igazi irodalmi értéknek nincs kora. S mindez a konkrét irodalmi művek nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az Egy szál ingben gazdagon rétegzett, archaizáló nyelve, bibliás-kálvinista gyökerű menekülésmítosza, az Örvénylő idő komor költőiségű, monumentális paraszteposza, a Kőtábláink igényes és becsületes publicisztikája, irodalomtörténeti szintéziskísérletei, a Visszhang és reflexió megbízható esztétikai ízlése, higgadt irodalomtörténeti pozitivizmusa, s a Bodrogköz ticcéinek pirosan izzó táj költészete ma, az időszámításunk 2000. esztendejében is kortalannak tűnik."