Buy books with your smartphone.
€32.24
Free delivery
Expected delivery time
22 workday.

A varázsló tanítványa - Életem Carlos Castanedával - Életem Carlos Castanedával

Pilis-Print Kiadó, 2009
  • 342 oldal
  • füles, kartonált
  • ISBN:

Amikor Amy Wallace-t – a sikeres író, Irving Wallace lányát – tizenéves korában bemutatták a hírhedt, és titokzatos Carlos Castanedának, aligha sejtette, hogy ez a találkozás egy húsz éven át tartó barátsághoz, és végső soron az életét megváltoztató szerelmi történethez vezet majd.
Castaneda azt állította Amy-nek, hogy a lány elhunyt édesapja álmában eljött hozzá, és arra kérte, hogy védje meg a lányát valamilyen titokzatos veszélytől. Amy bár eleinte szkeptikus volt, végül beleszeretett a tanításokba és a tanítóba egyaránt. Négy év leforgása alatt Amy egyre beljebb és beljebb került Castaneda tanítványainak zárt, belső körébe. Az örök élet és isteni szerelem ígérete azonban hamar megkeseredett, ahogy Castaneda – aki azt ígérte, hogy feleségül veszi – háreme tagjává tette, sőt újabb hölgyek felkutatását is elvárta tőle. Don Juanról – mindennél hatalmasabb tanítójáról – Castaneda hol mint „metaforáról”, hol mint „valóságos személyről” beszélt Amynek. A VARÁZSLÓ TANÍTVÁNYA erotikus epizódjaival, várakozást keltő fordulataival, sötét humorral, szívhez-szólóan és szemrebbenés nélkül világítja meg Amy Wallace életének hihetetlen magasságait és pusztító mélységeit a „boszorkányok, varázslók és tanítványok” világában. Castanedától való függésének őszinte leírása – melyet újra meg újra megerősít a szeretőjének, és tanítójának jellemében keveredő karizma és kegyetlenség – letehetetlenné teszi a könyvet.