Buy books with your smartphone.
€31.52
Free delivery
Expected delivery time
27 workday.

Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban - A közös külügyminisztérium magyar tisztviselői 1867-1914

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2017
  • 300 oldal
  • cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN:

Somogyi Éva 1937-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Azóta az MTA Történettudományi Intézetében (ma: MTA BTK Történettudományi Intézet) dolgozik.
Két évtizeden át vezette az intézet Újkori Osztályát, 2012-ben lett emeritus professzor. Munkásságáért 1985-ben az osztrák Forschungs-gemeinschaft Anton Gindely-díjban, a Soros Alapítvány 1992-ben Ránki György-díjban részesítette. 2000-ben az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Kutatási területe a Habsburg Monarchia dualizmus kori története. Az osztrák-német liberálisoknak a magyar kiegyezéssel kapcsolatos álláspontja alakulását vizsgálta A birodalmi centralizációtól a dualizmusig című, első nagyobb monográfiájában, amely élénk nemzetközi érdeklődést váltott ki. Az 1980-as évektől magyar részről vezetője volt a Monarchia közös minisztertanácsa jegyzőkönyvei közzétételére alakult osztrák-magyar bizottságnak. Ő maga a sorozat három kötetét publikálta. E forráskiadványra épült a Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában című munkája. Évek óta foglalkoztatja, hogy kik voltak azok a tisztviselők, akik a közös kormányzatban szerepet vállaltak, milyen társadalmi közegből érkeztek, hogyan alakult nemzeti identitásuk; magyar voltuk és birodalmi szolgálatuk összhangjának vagy konfliktusának problémája. Ez most megjelenő könyvének központi témája.