Követem a Napot

Emlékszik ​az olvasó azokra az emberekre, akiket a Távol-Afrikától című film tett ismerőssé? Karen Blixenre, aki előbb Kenyába szállíttatja porcelán étkészletét, hogy azután öntörvényűen és esendő keménységgel rendezkedjék be Brit Kelet-Afrika férfiakra méretezett világában? És a kedvesére, a repülőgépével lezuhant Finch Hattonra? Nos Beryl Markham – az előbbinek vetélytársnőjeként, az utóbbinak pilótatársaként – szintén a fehér telepesek, vadászok és üzletemberek valószínűtlenül színes világához tartozik Fekete-Afrika keleti partvidékén a század első felében. Szép volt, erős és céltudatos. Négyévesen a maszájok, nandik, kavirondók, és szomálik között él, velük vadászik, megtanulja a játékaikat, énekli a dalaikat. A Kenya-hegy, Njoro vagy a Kilimandzsáró jelentették az igazi otthont számára – sokkal inkább, mint a távoli, idegenné vált angliai tájak. Zebrák, colobus majmok, dikdikek és oroszlánok veszik körül a farmot, ahol apjával él, derby-győztes lovak között tölti napjait. Kelet-Afrika első pilótanője; kétfedeles gépen járja Afrika fel nem térképezett légterét. Gondol a kényszerleszállásra és a rettegett siafuhangyákra – méregfiola van nála a végveszélyre. Vár rá a világhír? Ő az első pilóta, aki Angliából az Újvilágba repül, a sötét és jéghideg Atlanti-óceán fölött. Követi a Napot.