Buy books with your smartphone.
804 din.
Expected delivery time
19 workday.

Magyarország képekben II.

Közgazdasági És Jogi Kiadó, 1989
  • 384 oldal
  • Kötés: félvászon
  • jó állapotú antikvár könyv
  • ISBN: 9632234715
  • Szállító: Boontiwa Antikvárium

A "honismeret" szót már Fényes Elek használta 1842-ben, de széles körben aligha terjedhetett el, mert Czuczor Gergely és Fogarasi János nagy szótára 1864-ben még nem regisztrálja, s lehetséges, hogy Nagy Miklós albumának rokon alakú alcíme tette lehetővé. S ő adott neki tág értelmet, mely a hazai tájak és népek ismertetésén kívül a nemzeti történelem fontos tudnivalóit, históriai és művészeti emlékek, valamint történeti élet- és jellemrajzok tárgykörét is magában foglalja.
A honismertető albumot, épp történeti koncepciója által, erős nemzeti szellem hatja át. A szádelői völgyről vagy az aggteleki cseppkőbarlangról szóló közlemények természeti szépséget és ritkaságot mutatnak be, a legtöbb leírás tárgya azonban nemzeti múltunk egy-egy mozzanatát idézi fel, mint Pannonhalma, Vajdahunyad, II. Rákóczi Ferenc szülőháza, gyakran a közelmúlt dicső emlékeit, mint a szabadságharc csataterei, Branyiszkó, Batthyány Lajos szobra. Az ismertetett épületek közt nemcsak ódon várak és romok kapnak helyet, hanem az akkori modern építészet jelességei is: a pesti Vigadó, a Nemzeti Múzeum díszterme - példái a haza alkotó erejének, ösztönzői a jogos nemzeti büszkeségnek. S helyet kaptak a történelem csendes tanúi, a falusi templomok.

TARTALOM:
Tájleirások, épületrajzok, mütárgyak
Az erdélyi bányavidék 1
Korpona (Zólyom) 25
Bozók vára (Hont) 30
Szirák és az ottani sirbolt (Nógrád) 32
Bonyhád és vidéke (Tolna) 46
Garam-Zseliz (Bars) 50
Léva vára (Bars) 53
Szent-Bendek (Bars) 55
Utazás a Körös-völgyben 60
Ónod vára (Borsod) 76
Szerencs (Zemplén) 78
Nagy-enyedi képek 80
A tárnai kastély és a tornai vár 85
Tátrai képek 90
A pestvárosi vigadó 97
Az akademia palotájának szobrai 111
B. Alvinczy József tábornok emléke 125
A nemzeti muzeum könyvtárának diszterme 129
A Szüz-Mária-szobor a Rókuskórház előtt 130
Csokonai szobormintája Izsó Miklóstól 136
Gömörmegye népe 138
Gömörmegyei képek, az aggteleki barlang 147
Utiképek a Székelyföldről, a zabolai kastély 189
A tátrafüredi zugó 222
A szepesi városok 225
A Dunajecz és Poprád völgyei 238
A likavai várrom és a rózsahegyi várkastély 241
Csicsóvár 257
Két bácsmegyei kastély 274
Puszta-Palota (a Bakonyban) 277
A mikosdi kastély 280
A szent-gróthi kastély (Zala) 280
A promontori barlanlakók 288
Székes-Fehérvár 289
Eperjes és környéke 298
A fritsi várkastély 313
Salgó-vár (Nógrád) 319
Régi templomok 3
A karcsai ref. templom 321
A libényi kath. templom 323
A varbóczi ref. templom 325
A fekete-ardói kath. t. 325
A csardai ref. templom 326
A jándi ref. templom 327
A beregszászi kath. templom 328
A dédai ref. templom 332
A szendrői ref. templom 333
A hajdu-hadházi ref. templom 334
A nagy-enyedi ev. t. 365
A nagy-laki kath. templom 365
A remetei g. e. temp. 367
A huszti ref. templom 368
A nagy-varsányi fef. t 370
A kövi-i envag. templ. 372
A csetneki ev. templom 373
A szepes-olaszi kath. templom 374
A csütörtökhelyi kath. templ. 376
A gödöllői kastély és a besnyói zárda 336
A mára-tölgyi romok 338
Kemenesalja 338
Somlyó vára (Veszprém) 340
Zala-Egerszeg 343
Wandorf (Sopron) 344
Zurány. Fessler I. szülőhelye (Moson) 345
Privigye (Nyitra) 347
A tetétleni puszta 358
Gr. Batthyány Lajos szobra 356
Gyula-fehérvári képek I. III. 359
A zólyom-lipcsei vár 377
Selmecz vára 378
Szaláncz-vár (Abauj) 379
Mándok (Szabolcs) 381
A kis-várdai várrom (Szabolcs) 382
Ungvár 384
Régeség, történelem
Magyar régiségek 79
1848-9-ki csataterek:
A kápolnai csatatér 203
A hatvani csatatér 206
A tápió-becskei csatatér 206
Az izsaszegi csatatér 207
Buda vára 208
A zsolczai honvédemlék 218
A debreczeni honvédemlék 220
Tarkó vára és urai 310
Thurzó Szaniszló siremléke és a szepesi káptalan pecsétje 317
Az 1848-ki országgyűlés megnyitása 355
Élet- és jellemrajzok
Bocskay István. 65
Bethlen Gábor 70
II. Rákóczi Ferencz 72
A két Rákóczy György 177
Perczel Mór 193
Perczel Miklós 196
Damjanics János 198
Földváry Károly 201
Klapka Gyögy 210
Vetter Antal 213
Aulich Lajos 215
Lukács Dénes 217
Gé. Batthyány Kázmér 282
Id. Pázmándy Dénes 284
Ifj. Pázmándy Dénes 286
Hazai népélet
Tiszai halászünnepély 17
A magyar alföldi népéletből: Névnap. Disznóros. Lakozás. Játszó. Fonóka. Czéczó 33
A hazatérő juhászok 23
A huszár búcsuja kedvesétől 23
Tiszadobi juhász 38
A fiát hazafiáró anya 39
A puszta hervadó virága 42
A somogyi juhász 42
A fehér leány (Néprege) 56
A szüzek erdeje 58
Mit álmodtak a székelyek? 82
Egy székely népköltő 84
Fővárosi képek I. - VIII. 114
Az ördög kutja 128
"Ágnes asszony" 132
"A részeg pór" (Népéleti szobormű Izsó Miklóstól) 134
A tiszamenti népéletből:
A réti kanász 189
Halászok. Hasító leányok 244
Mezei munkások 246
Kukoricza-csősz 249
A puszták gyermeke 251
A bivalyos 349
Pesti baromvásár 252
Egy hunyadmegyei medvevadász 254
Erdélyi szász népviselet 272
Miszlókai népviselet 274
Családi kör 351