XX. századi szőgyéni életképek (Szőgyén Öröksége Társaság)

Példaértékű könyvel tart a kezében az olvasó. Szőgyén múltjának fellelhető képi anyagát válogatták és gondozták értő kezek sok szeretettel. Hozzáértéssel formálták könyvespolcunk büszkeségévé. Azoknak tartozunk érte köszönettel, akik fejében az ötlet megfogalmazódott, akik végigkutatták a község és az onnan elszármazottak otthonában fellelhető megsárgult fényképeket, akik kiválogatták azokat, amelyek alapján a késői utódokkal is büszkeség tölti el.
Hiszem, hogy szemükben örömkönnyek jelennek meg az önbecsülés és az emlékezés jeleként. Igaz, hogy a könyv őseink mindennapját mutatja be, de a képek rólunk is szólnak.
A szülőföld szeretete, a ragaszkodást, a közösségi élet összetartó erejét példázzák.
Miközben eltelt száz esztendő, megváltozott a környezet, átvészeltünk kél világégést. Épületek tűntek el, hiányzik az egyik templom, átalakultak az utcák. A világ is kedvezőtlenül alakult. S bár a XX. század természettudományos fejlődésének köszönhetően a mindennapi életet kényelmesebbé tevő használati eszközök tárháza is megjelent, valami jóvátehetetlenül megváltozott. Miközben az emberek egyre jobban igyekeztek az újabb technikai „csodákat" megszerezni, s az anyagi javak birtoklása, a fogyasztás minden határt felülmúlóvá vált, a múlt század végére nyilvánvalóvá lett, hogy a hatalmas technikai fejlődésnek ára van.
A hagyományos energiaforrásaink kimerülőben vannak, földi környezetünk drasztikus megváltozása miatt környezeti katasztrófák fenyegetik az emberiséget, a fogyasztói társadalom szemléletében alakult át; nemcsak az értékeket szorítja háttérbe a haszonelvűség, hanem társadalmi szinten jelentkeznek súlyos bajok, amit rövidesen orvosolni kell. Az élet egyre hajszoltabbá válik, a felhalmozott tárgyak használatára és élvezetére kevés időnk marad, a szüntelen versenyfutás az örömtelen élet veszélyét hordozza magában. Sőt, az euro-atlanti társadalmak egyik legnagyobb problémája az erkölcsi hanyatlás. Ennek megnyilvánulásai a bizalom összeomlása, a növekvő bűnözés és a kimerült társadalmi tőke. Ez utóbbi alatt elsősorban a családok szétbomlása, az összetartó közösségek széthullása, a társaságok, szövetségek kohéziós hálózatának és erőinek eltűnése, a társadalmi szabályok megsértésének
tudomásul vétele és azokkal való együttélés értendő.
Ebben a helyzetben biztos támaszt nyújt a múlt értekeihez való visszatérés. Erőt, hitet, kapaszkodót ad, irányt mutat. Számomra a legmegrendítőbbek s ugyanakkor a legtöbb reményt azok a képek adják, amelyeken a lerombolt templom falai lathatók. Arról
az építőmunkáról szólnak, amellyel a szögyéni ember állhatatos kitartással felépítette, újraépítette otthonát.
Ez az az erő, amely évszázadokon át megtartotta a hitel, a nyelvel, a kultúrát, amely alapot szolgáltai a jövőhöz is. Ez elpusztíthatatlan, mert generációkon átnyúló folyamatossága van. Ahogy Illyés Gyula írta :
"... Ha romba dőlt is, újra rakható,
kert, ház, haza -
s csak egy a titka: kezdd el,
fiadnak kell folytatnia. "
Ez a könyv arról is szól, hogy Szőgyénben a fiúk mindig folytatták apáik műveit, s ha a sors úgy hozta a romokon építettek új házat és hazát.