A szövetség mint ajándék és elkötelezettség - Isten és ember szövetségkötése az ószövetségi írásokban

ELŐSZÓ
Az Ószövetség nem a világtól távolmaradó istenről beszél. Izrael Istene nem maga körül forog; Jahve olyan Isten, aki föltárja önmagát: kinyilatkoztatást ad. Kinyilatkoztatásának tárgya elsősorban önmaga; művei által megismerteti magát az emberrel. Ennek két - egymással is összefüggő - területe a teremtés műve és a történelemben való munkálkodása. A Biblia Istent mindig az emberrel való kapcsolatában tekinti. Isten tehát mindig valakinek az Istene, aki kapcsolatban áll és mindig kapcsolatban akar maradni az emberrel; aki úgy tárja föl önmagát, mint Értünk-Lévő-Isten. Isten kinyilatkoztatása olyan közösséget hoz létre, amelyben az ember képessé válik találkozni Istennel. Mind a Szentírás, mind a tiszteletreméltó szent hagyomány arról tanúskodik, hogy Isten "Velünk-lévő-Isten".
A "Velünk-lévő-Isten" kifejezésében nem csak az emberrel létrejövő kapcsolat hangsúlyos, hanem egy Jahve jelenléte és kinyilatkoztatása nem függ az embertől. Isten mindig megmarad kezdeményezőnek, annak és úgy tárja föl önmagát, akinek és ahogy ő akarja.
Az önmagát föltáró Isten kapcsolatban akar maradni az emberrel, ezért szövetséget köt vele. Az Isten és az ember között létrejövő szövetség, az ún. "teológiai berít" lényegileg különbözik az emberek között létrejövő "profán" szövetségkötéstől. Isten ugyanis a Szent, az ember pedig lényegét tekintve nem szent.