Buy books with your smartphone.
€53.13
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

Falak

Kalligram Könyvkiadó, 2006
  • 407 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Bokonon Antikvárium

Joggal feltételezhetnénk, hogy ha valaki a huszadik században élte le életét, s ráadásul hetvenöt év adatott neki, akkor fordulatos, érdekes utat tett meg. Vladimír Holan (1905–1980) pályafutása azonban cáfolja ez a vélekedést – némi túlzással azt mondhatjuk, hogy nem történt vele semmi. Iskolai tanulmányainak befejezése után hivatalnokként dolgozott, de ez a munka a legkevésbé sem elégítette ki, s már 1933-ban, huszonnyolc évesen (!) nyugdíjba vonult. Részt vállalt két irodalmi lap szerkesztésében, ellátogatott Itáliába és Franciaországba, s amikor 1948-ban Csehszlovákiában is diadalmaskodott a kommunista diktatúra, eltűnt a kíváncsi tekintetek elől. Nagyvárosi remeteként élt tovább Prága Kampa nevű negyedében, jelenlétéről csak kötetei tanúskodtak. Hazája 1968. évi megszállását követően jószerivel ki se lépett a lakásból, lánya 1977-ben bekövetkezett halála után pedig a tollat is letette, szótlanul várta a végső elnémulást. Aki tudni szeretné, ki volt, mit gondolt, mit érzett, csak a művekből kaphat választ a fölmerülő kérdésekre.