Hová tűntetek, srácok?

Majdnem mindenki azt gondolja, hogy izgalmas az élete: „valóságos regény”. Sokan aztán meg is írják, és kiderül, hogy vagy mégsem volt olyan izgalmas ez az élet, vagy nem is olyan könnyű regényt írni.

Nos, e regény – hangsúlyozom: igazi regény! – szerzőjének kétségkívül izgalmas volt az élete: a Szovjetunióban, a híres káderképzőn, az IMO-n tanult (ami eleve jó sztorik sokaságát ígéri, amint azt mindannyian tudjuk, akik ott tanultunk), aztán, csak hogy még valamit felvillantsak ebből az életből: immár diplomataként Csecsenföldön közvetített az oroszok és a szeparatisták között a háború idején.

Amitől a könyve még lehetne unalmas, de ó, hogy mennyire nem az! És remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem és párezernyi sorstársamnak, akik a Szovjetunióban tanultunk annak idején. Mert van igazi hőse: Kordó Alex, aki nemcsak mélyen érző fiatalember (mind a szerelemben, mind a létező szocializmusnak és azon belül a saját helyzetének megítélésében), hanem igazi regényíróként tud figyelni a részletekre – és így odavarázsol minket a hatvanas évek végének és a hetvenes évek elejének Szovjetuniójába. És van igazi sztorija: egy őrült buli és nagy verekedés után (az is milyen jól van megírva!) hősünket ki akarják rúgni az egyetemről… – a többit nem árulom el.

De benne van a csecsenföldi háború, Sztálin, Jevtusenko, Abel ezredes, Viszockij, Brezsnyev, Gorbacsov, Jelcin… meg az egyszerű szovjet emberek is, például a Csecsenföldön harcoló orosz fiúk. Ja, és Larissza (mert egy jó regényhez többnyire szerelem is kell) – aki a magyar irodalom egyik legérdekesebb orosz nőalakja. Szerintem.