Emberek a kövek között (Regény) - Végzetek, Tűz és víz, Kis ház, nagy tragédia, A veszély, Az erősebb, A síró ember meg a nevető ember, Fehér halál (elbeszélések)

FÜLSZÖVEG
Tormay Cécile neve szinte ismeretlen a ma könyvszerető olvasóinak. Pedig irodalmi alkotásain kívül is jelentős szerepet töltött be a két háború közti Magyarország társadalmi és kulturális életben. Szerb Antal a stílusművészet, a lélektan, a történelmi hitelesség nagymestereként írt róla, s a magyar irodalom élvonalában helyezte el. Az igaztalan feledésre az ad némi magyarázatot, hogy a baloldali irodalmi körök és a hozzájuk lojális sajtó már a harmincas években rágalomhadjáratot indított ellene. A módszerek - a suba alatti híresztelések és a sajtóban nagy feltűnéssel megjelentetett, majd halkan visszavont igaztalan vádak - a mai ember számára is kísértetiesen ismerősek. A rendkívül érzékeny tehetség a hazug vádak súlya alatt összeroppant, s megnyert rágalmazási perek után, a Nobel-díj várományosaként halt meg.
Az Emberek a kövek között elegáns stílusban megírt lélekrajz egy különös szerelemről az egykori Magyarország déli peremén, a dalmát hegyek között. Ahogy ebből a regényből és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regény szinte azonnal napvilágot látott német, angol és francia nyelven is, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta.