Hangok a távolból

Aki nem szereti a szomorú könyvet, ne is pillantson e sorokba. Mert ez a könyv szomorú. írtam : ex lacrimis hominum.
A háború után sokat bolyongtam a nagy világban. Oázist kerestem, melyet meghagyott a sülyedő mult, vagy amelyet kezd kiültetni a - hála az Úrnak - titkos jövő. Mentem nyugtalanul, jöttem még nyugtalanabbul. Mások az utazásaikról fényképeket hoznak haza, festői tájakról, romantikus romokról, pompás templomokról, nyüzsgő utcákról. Levétetik önmagukat bástyák párkányán, paloták kapujában, exotikus emberek csoportjában. Ezek a képek ugyanazt jelentik, mint az autógramm, melyeket a globe-trotter odalop falakra vagy kirakott albumokba: itt voltam. Igazán itt voltam...
Én is csak ilyen fényképeket hoztam haza, nem feledhetetlen vidékekről, - nem csodaszép monumentumokról, nem magamról - csak pillanatnyi fényképeket készítettem emberi lelkekről. Itthon kifejlesztettem: egyik élesebb, másik homályosabb - ahogy éppen belesütött a nap, vagy leszállóban volt a nagy alkonyat... Ahogyan rögzítette a fényképet az aranyfürdő, mely készült ex lacrimis hominum...