Válogatott versek 33.

AZ OLVASÓHOZ

Mint sírfeliratban haló
porából szól a holt, szerencse
kényére bízva, hogy csaló
szavát a kő kinek jelentse
- míg élt, holtként rendezte el,
hogy holtában élőként szóljon,
s így volta (e kényszerű csel
segítvén) füssté ne oszoljon -,

úgy szólok tehozzád, koholt
személy, hogy nem koholt valómat,
mely énnekem terhemre volt,
vedd át könnyű útravalónak.
Mint téged én, koholj te így
engem magadnak, s légy megértő,
s a bút vígan vedd, mit irigy
percében rád tukmált a költő.

Valóban, én ilyen fonák
számadást vetettem a művel:
életemnek gondját-baját
osztottam csak meg a betűvel;
a kép homályos, fekete,
bár kendőzi kényes szemérem,
mint komor felhők serege,
csak szélén csillan meg fehéren.

Úgy jártam én is, mint ama
Ferkó, kit megrúgott a pejkó,
neve pedig János vala,
csak a rím kedvéért lett Ferkó.
Verseim egy búba merült
embert mutatnak. Vígan élt ő,
de csak bújában sikerült
a rím-lelés: - ezért lett költő.

1944